Facebook
Magyar
Slovenčina
+421 905 326 537 / +421 905 100 101
autoskolavarga@gmail.com
Autoškola
VARGA
Magyar
Slovenčina
Domov
O nás
Testy online
Kurzy
Galéria
Kontakt
Teszt 14
25. Apríla 2016
admin
1. A motor nélküli jármű (2p)
emberi vagy állati erővel mozgatott jármű, villamos és trolibusz,
emberi vagy állati erővel mozgatott jármű,
az a gépjármű is, amelynek menetkész önsúlya nem haladja meg a 400 kg-ot.
2. A motorkerékpár vezetője menet közben köteles mindkét kezével a motorkerékpár kormányát fogni, kivéve azt az esetet, amikor (2p)
a menetirány változtatását jelzi,
50 km/óránál kisebb sebességgel halad,
kellő gyakorlattal rendelkezik a motorkerékpár-vezetésben.
3. A járművezető figyelmeztető hangjelzést (2p)
akkor adhat, ha ez a járműve folyamatos haladásának biztosításához szükséges, főként az előzendő jármű vezetőjének figyelmeztetésére lakott területen belül,
csak az előzendő jármű vezetőjének figyelmeztetésére adhat lakott területen belül,
csak akkor adhat, ha ez a a fenyegető veszély elhárításához szükséges, és lakott területen kívül az előzendő jármű vezetőjének figyelmeztetésére is.
4. Távolsági fényszórókat használni tilos, ha (2p)
az úttest elégségesen és összefüggően meg van világítva,
lakott területen kívül való közlekedéskor,
csökkentett látási viszonyok között.
5. Autópályán lakott területen kívül a gépjárművezető legalább (2p)
80 km/óra sebességgel közlekedhet,
60 km/óra sebességgel közlekedhet,
90 km/óra sebességgel közlekedhet.
6. A járművezetőnek autópályán tilos másik gépjárművet előznie, (2p)
ha nincs kilátása legalább 200 m-re,
ha előzés közben kifejezetten kisebb sebességével az autópályán haladó más járművet korlátozna,
ködben, hóesésben vagy sűrű esőben.
7. A haladási elsőbbség jogával rendelkező és az általuk kísért járműveknek más jármű vezetője köteles lehetővé tenni a biztonságos és folyamatos haladást, (2p)
és ha ez szükséges, úgy leállítani a járművét, hogy ne akadályozza haladásukat,
csak ha erre a távolsági fényszórók be- és kikapcsolásával figyelmeztetik,
csak ha az előtte haladó járművek is így cselekednek.
8. A közúti forgalmi akadályt csak (2p)
csökkentett látási viszonyok között kötelező megjelölni,
akkor szükséges megjelölni, ha az akadályt gépjármű képezi,
főként útlezárást jelző korláttal, narancssárga színű figyelmeztető fényjelzéssel, csökkentett látási viszonyok között piros fénnyel vagy fényvisszaverő piros zászlóval is kötelező megjelölni.
9. Az olyan gyerekek vagy személyek szállításáért, akik egészségkárosodás miatt nem felelnek viselkedésükért, (2p)
az őket kísérő személy felel,
törvényes képviselőjük felel,
a közúti forgalom vagy némely forgalmi művelet biztonságának és folyamatosságának biztosítására felvett személy felel.
10. Az a járművezető, aki közúti baleset résztvevője volt, köteles (2p)
tartózkodni a szeszes italok és más függőséget okozó szerek fogyasztásától a vontatószolgálat megérkezéséig,
tartózkodni a szeszes italok és más függőséget okozó szerek fogyasztásától a balesetet követő olyan időszakban, amikor ez hátráltatná annak megállapítását, hogy a vezetés előtt vagy alatt fogyasztott-e szeszes italt vagy más függőséget okozó szert,
tartózkodni a szeszes italok és más függőséget okozó szerek fogyasztásától a szakszerű egészségügyi segítség megérkezéséig.
11. Vezetett vagy hajtott állatok kísérője jogosult utasítást adni a járművek megállítására, ha (2p)
több mint 50 állatot vezet,
azt a közúti forgalom biztonsága megköveteli,
azt a közúti forgalom folyamatossága megköveteli vagy ha a szembejövő járművek vezetőitől tájékoztatásra van szüksége az előtte levő út helyzetére vonatkozóan.
12. Ha a forgalomirányító rendőr irányjelzőt tartva felemeli karját vagy jobb alkarját, ennek jelentése (2p)
„Állj!" annak az iránynak, amelynek szemben vagy háttal áll,
„Szabad" annak az iránynak, amelynek oldalt áll,
„Vigyázz!"; az eddig leállított forgalmú irányból jövő jármű vezetője köteles felkészülni a továbbhaladásra; az eddig szabad forgalmú irányból jövő jármű vezetője köteles leállítani járművét az útkereszteződés határa előtt; ha már olyan közel van, hogy nem tudja járművét bizotnságosan megállítani, tovább haladhat.
13. Az útpadkán vagy az úttest szélén közlekedő kerékpáros csökkentett látási viszonyok között (1p)
köteles magán látható fényvisszaverő elemeket elhelyezni vagy fényvisszaverő biztonsági ruházatot viselni,
köteles „KERÉKPÁROS" feliratú ruházatot viselni,
csak sétáló-, lakó- és iskolaövezetben köteles fényvisszaverő biztonsági ruházatot viselni.
14. Az M és N kategóriájú járművek kötelező felszerelése: (1p)
a gépkocsikat összekapcsoló berendezés,
a levegőszűrő cseréjéhez szükséges szerszám,
kézi emelőszerkezet, amelynek teherbírása megegyezik a gépkocsi legmegterheltebb futóművének terhelésével, vagy az emelendő rész tömegével a jármű legnagyobb megengedhető tömegéből, miközben az emelés módjának meg kell egyeznie az emelő gyártójának használati utasításával.
15. A jármű közúti közlekedésre műszakilag alkalmatlannak minősül, ha (1p)
nincs ellátva a gépkocsikat összekapcsoló berendezéssel
nem működik a kilométer-számláló,
különböző méretű és szerkezetű van ellátva vagy ugyanazon futóműre különböző abroncsok kerültek felszerelésre.
16. Az itt ábrázolt útjelző tábla jelentése: (2p)
Egyirányú útvonal,
Kötelező haladási irány balra,
Útkanyarulat balra.
17. Az itt ábrázolt jelzőtábla (2p)
a gyalogosokat és a kerekpárosokat a megjelölt közös sáv vagy út használatára utasítja a kijelölt módon; a gyalogosok és a kerékpárosok kölcsönösen nem veszélyeztethetik egymást,
gyalogos- és kerékpár-átkelőhelyet jelöl; a jelzés a gyalogosok és a kerékpárosok közös átkelőhelyéről tájékoztat,
a gyalog- és kerékpárút végét jelzi.
18. Az itt ábrázolt útjelző tábla jelentése: (2p)
Főút vége,
Utasítás vége,
Várkozni tilos.
19. Az itt ábrázolt útjelző tábla jelentése: (2p)
Aluljáró vagy felüljáró,
Gyalogos-átkelőhely,
Metró.
20. Az itt ábrázolt útjelző tábla (2p)
útkereszteződést jelöl alárendelt úttal,
a forgalmi sávok számának növekedéséről tájékoztat,
a megjelölt célok irányáról tájékoztat a legközelebbi útkereszteződésből.
21. Az itt ábrázolt útjelző tábla (2p)
lakott terület kezdetét jelöli a nemzetiségi kisebbség nyelvén,
a kerület határát jelöli a nemzetiségi kisebbség nyelvén,
folyó, hegység, természetvédelmi terület, kerület, járás, területrész stb. nevéről tájékoztat.
22. Az itt ábrázolt kiegészítő tábla (2p)
annak az útszakasznak a végét jelzi, ahol a fölötte levő jelzőtábla hatályos,
egyirányú forgalmú útszakasz kezdetét jelzi,
annak az útszakasznak a kezdetét jelzi, ahol a fölötte levő jelzőtábla hatályos.
23. Az itt ábrázolt útburkolati jel (2p)
útkereszteződés határát jelzi,
az úttest szélét jelzi,
vészkijáratot jelez.
24. A járművek a következő sorrendben haladnak át az útkereszteződésen: (3p)
1. piros, 2. kék, 3. zöld,
1. zöld, 2. kék, 3. piros,
1. kék, 2. zöld, 3. piros.
25. A forgalomirányító rendőr ilyen jelzésének jelentése „Állj!" (3p)
a kék és a piros jármű vezetője számára,
a zöld és a fekete jármű vezetője számára,
a kék és a sárga jármű vezetője számára.
26. Az útkereszteződésen elsőként halad át (3p)
a zöld jármű,
a kék jármű,
az ön járműve.
27. Az útkereszteződésen utolsóként halad át (3p)
a sárga jármű,
az ön járműve egyszerre a kékkel,
a zöld jármű.
Tento web používa súbory cookies. Prehliadaním webu vyjadrujete súhlas s ich používaním.
Súhlasím
Viac informácií